2014: Kárpátaljai Ferences Misszió

Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 1991 óta támogatja a nagyszőlősi központtal 1989 óta működő ferences misszió munkáját, mely 1997-ben Kisebbségekért díjat kapott, 2001-ben pedig bekerült a Magyar Örökség Aranykönyvébe. photo Szemtanuk szerint, amikor a helybéliek először találkoztak az utcán a rendi ruhába (habitusba) öltözött szerzetesekkel, sírtak. Újra megnyíltak a templomok, lassan oldódtak a félelmek, felele¬venítésre kerültek a korábbi keresztény közösségi megnyilvánulások, stb. Lassan megnyílt a lehetősége, hogy ukrán állampolgárok külföldre, így Magyarországra is eljussanak, erősödtek a személyes kapcsolatok. A ferencesek száz kilométeres körzetben tizenhat község, döntően magyar katolikusainak a lelki vezetését és egyházi ellátását végezték. Hamarosan kiderült, hogy ez nem elegendő. Nap mint nap szembesültek és szem¬besülnek emberi tragédiákkal, betegséggel, szegénységgel, testi-lelki nyomorral, magánnyal. Rövidesen az is kiderült, hogy a helyi magyar kulturális értékek megőrzésében és továbbfejlesztésé¬ben is szerepet kell vállalniuk. Kényszerűségből fokozatosan ezekre a területekre is kiterjesz¬tették tevékenységüket. Az évek során létrehoztak számos katolikus óvodát, ingyenkonyhát, karitász szervezetet melyek rendszeres szociális programokkal támogatják a legrászorultabbakat: húsvétkor és karácsonykor több száz egyedülálló nyugdíjas és szegény család kap élelmiszercsomagot, és téli tüzelőjük beszerzésében is segítik őket. Az 1998-as és 2001-es pusztító árvizek alatt megbízhatóan továbbították a Magyarországról és más országokból érkező segélyeket, támogatásokat, segítségükkel több száz ház épült újjá és több ezer család kapott különböző formában segítséget. A misszió vezetőjét Majnek Antal ferences atyát 1996-ban szentelte fel II. János Pál Pápa a frissen alakult kárpátaljai egyházszervezet (apostoli adminisztratúra) püspökévé, majd 2002-ben az önálló Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye létrehozásakor az egyházmegye megyéspüspökévé nevezte ki. Az egész egyházmegye területén számos oktatási és szociális intézmény jött létre, ezért a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány alapítója, Tálas Mária 2004-ben az alapító okirat módosításával lehetővé tette, hogy az alapítvány ne csak a ferencesek által ellátott területeken nyújtson támogatást, hanem az egész egyházmegyében, egyben megbízta a Ferences Világi Rendet az alapítói jogok gyakorlásával. Így ettől az évtől kezdve - az adományok folyamatos növekedésének köszönhetően - egyre nagyobb összeggel sikerül hozzájárulni az egész régió katolikus életének támogatásához. http://www.ferences.hu/index-ferences.php iroda@ferences.hu