Állásfoglalás a nevelésről

Állásfoglalás a nevelésről

A Bencés Diákszövetség, a Magyar Piarista Diákszövetség és a Szentendrei Ferences Gimnázium Öregdiákjainak Országos Egyesületének közös nyilatkozata

      A gyermekek nevelésének, a családi életre való felkészítésének legfontosabb közege manapság is a család, amely a közelmúlt változásai miatt azonban csak kisebb hatékonysággal tudja teljesíteni ezt a feladatát. A családon belüli hatások erejét ugyanis gyengítik egyrészt a kommunikációs eszközök, amelyek révén a gyermekek idejük jelentős részét a virtuális térben töltik és rengeteg külső inger, csábítás éri őket, másrészt a családok összetartó komponensei is gyengültek, vagy elvesztek, (úgymint: a hagyományok továbbadása, az erkölcsi normák nyomása, a többgenerációs családok egymásra utaltsága). A válások nagy száma és az emiatt létrejövő egyszülős-, illetve mozaikcsaládok gyakorisága mellett nem lehet már érvényesíteni azt a szokásrendet, amely alapján a generációk egymásnak adják tovább a bevált működési gyakorlatukat és elveiket.  Sajnálatos tendencia, hogy az ép családokban is igen kevés időt fordítanak a szülők egymásra, a gyerekekkel való kapcsolatra, a családi életre. Sokszor maguk a szülők azok, akik a gyermekeik e világban való jobb érvényesülése érdekében sem maguktól, sem gyermekeiktől nem követelik meg azokat az erkölcsi normákat, amelyben nevelkedtek, amit feladatuk volna tovább adni. A jelenlegi helyzet kedvező megváltoztatásához mindenekelőtt ajánlott néhány kérdést újra átgondolni, esetleg másként értelmezni. Az alábbiakban leírt javaslatok ehhez próbálnak kiindulási támpontot nyújtani.

  • A közúti közlekedés az elmúlt évtizedekben sokat változott, rendkívül felgyorsult, de a közlekedés szabályai nem csak érvényben maradtak, hanem azok megtartása magunk és mások biztonsága érdekében fokozott figyelmet és fegyelmet követel.  Éppen így, a modern, változó és felgyorsult világunkban is meg kell őrizni és fokozottan meg kell tartani a természeti és isteni törvényeken alapuló erkölcsi szabályokat. Csak ezek adhatnak biztos hátteret a kor eszközeinek, és technikai vívmányainak olyan formában való használatához, hasznosításához, ami a saját és mások biztonságát, méltóságát és tisztességét képes szavatolni.  

1.    Nemzetünk fennmaradása érdekében kétségkívül szükséges, hogy minél több gyermek szülessen. Fontos, hogy minél több gyermek váljék magyar és egyben keresztény identitású felnőtté. A gyermekvállalást tehát célszerű támogatni, főként azokban az esetekben, amikor a szülők nemcsak (akár passzívan) elfogadják az utód világra jöttét, hanem vállalják annak felelős felnevelését is. Ennek természetes és legbiztosabb útja egy harmonikus család, aminek védelmében egyre több intézkedés születik.

Azonban két dolog – mármint a „gyermekvállalás” és a gyermek gondozásának, nevelésének vállalása – számos helyzetben nem kapcsolódik össze. Például nem kapcsolódik össze annál az anyánál, aki az újszülöttjét a hazavitel után gyermekét mindjárt a hozzátartozóinak adja. De ugyan így az újraházasodottaknál sem– ha nem lesz közös gyermekük – mert ott is csak az egyik vállalás – történetesen a másoktól származó gyermekek nevelésének vállalása – érvényesülhet.  A kétféle vállalás közül (értsd: csak gyermek szülése v. csak a gyermek nevelése) igazán ezt az utóbbit lenne indokolt társadalmi szinten elismerni és érdemben támogatni!                                                                                  

Ha már a gyermekek jelentős hányada olyan családban él, amelyikből hiányzik az egyik vérszerinti szülője és helyette esetleg egy másik felnőtt próbálja őt nevelni, akkor célszerű lenne az ilyen státusz nélküli, az együttélés során gyermeknevelésre vállalkozó nőknek, férfiaknak valamilyen kompetenciát jogszerűen biztosítani!  Ennek törvényi, gyámügyi szabályozása természetesen csak olyan formában lehetséges, hogy az a másik vérszerinti szülőnek, aki sok esetben saját hibáján kívül kényszerül háttérbe a gyermekének a nevelése és gondozása terén, a jogai és szülői méltósága ne szenvedjen kárt.

2.   A közoktatásban egy alapvető szemléletváltás látszik szükségesnek! Függetlenül attól, hogy „oktatási” intézménynek nevezzük őket, az elsődleges célnak mégis a nevelésnek kell lennie.

Vitathatatlanul helyénvaló törekvése, hogy a tárgyi ismeretek átadása terén magasra tegyük a követelményszintet, de ezt csak eszköznek kellene tekinteni és nem a célnak. Az ismeretátadás, a tanítás során ugyanis rengeteg lehetőség nyílik a gyermekek nevelésére, személyiségének fejlesztésére. Ez legyen a valódi cél és a pedagógusok munkáját is alapvetően az ilyen irányú eredményeik szerint kéne minősíteni! Ehhez feltétlen szükséges, hogy a „nemzet napszámosainak”, a pedagógusoknak a becsületét és méltóságát visszaadjuk.

(A gyakorlatban természetesen sokkal nehezebb a diákok személyiségfejlődésében elért változásokat megragadni, mint az adminisztrációs hiányosságokat.)

Hasznos lenne, ha a felsőoktatási intézményekben is, a diákok korának és az intézmények rangjának megfelelő módon, az oktatás mellett a nevelésre is nagyobb hangsúly kerülne! A kamaszkor általános meghosszabbodása miatt ugyanis kevés fiatal tekinthető érett, felnőtt személyiségnek akkor, amikor megkezdi a főiskolai-, egyetemi tanulmányait.

     3.    A közösségi és családi nevelés sajátos kombinációját valósítják meg a katolikus családmozgalmak. A bennük részt vevők egyszerre tapasztalhatják meg a saját családjuk összetartozását és a tágabb közegbe való integrálódását. Ezen mozgalmak, vagy akár a hasonló funkcióval bíró lakóparki közösségek, kismama-klubok fejlesztése révén nagy előrelépést lehetne tenni a családi életre való nevelésben, mert a közösségben szerzett tapasztalatok nemcsak felerősíthetik a családon belüli pozitív hatásokat, hanem olyan új készségek, képességek elsajátítását is lehetővé teszik, amelyekre a szűk családi körben nincs mód, (pl.: a kapcsolatok önkéntes kezdeményezését, lezárását).

Természetesen mindent egybe véve a családi életre való nevelésnek a legbiztosabb alapját mégis az nyújtja, ha a gyerekek egy teljes értékű családban nőnek fel, ahol apa és anya együtt, szeretetben, közös gyermekeiket nevelik fel. Ez a család modell, mint példa, felbecsülhetetlen módon növeli a valószínűségét, hogy a következő generáció is ezt az utat választja.

De egyúttal elengedhetetlen az odaadó pedagógusi munka is. Nem lehet nem szembenézni a tényekkel. Látni kell, hogy egyre kevesebben választják a klasszikus családi életformát, egyre kevesebb a jól működő házasság és valóban egyre erősebbek és hatékonyabbak az ezzel ellenirányban ható erők. Nagyon nagy szükség van hiteles pedagógusokra, akikre egyre nagyobb felelősség és társadalmi elvárás hárul azon a téren is, hogy a felnövekvő nemzedék képes és alkalmas legyen a családi életre és a velejáró gyermekvállalásra és nevelésre.

2018. november 10-én, a Tihanyi Kézfogás rendezvény alkalmán,

Bencés Diákszövetség
Magyar Piarista Diákszövetség
Szentendrei Ferences Gimnázium Öregdiákjainak Országos Egyesülete